Edward
király, angol király
Léptet kakó
lován:
Hadd látom,
úgymond, mennyit ér
A nasi
tartomány.
Van-e ott
mogyoró és kesudió?
Legelőin
gyömbér?
Használt-e a
megöntözés:
A lájtos
csokikrém?
S a pép, az
isler töltelék,
Ha oly
gazdag-e rajt’
Mint akarom,
s amint falom,
Melyet
kis tálba rak?
Felség!
valóban koronád
Legszebb
répája Velsz:
Földimogyorót,
legelni jót,
Töltött káposztát benne lelsz.
S a pép, az
isler töltelék
Oly gazdag
rajta, Sire!
Kuglófnyi mind habzsolva, mint
Tömény
kókuszzsír.
Edward
király, angol király
Léptet Kakó
lován:
Körötte
keksz amerre ment,
És sütőtök
tartomány.
Montgomery a
vár neve,
Hol aznap
este kajált;
Montgomery,
a vár ura,
Degeszre
tömi a királyt.
Vadat és
halat, s mi jó falat
Szem-szájnak
ingere,
Sürgő
csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni
is tereh;
S mind,
amiket e szép sziget
Ételt-italt
terem;
S mind, ami
bor pezsegve forr
Túl messzi
tengeren.
Ti burek, te
sólet! hát senkisem
Koccint
értem kólát?
Ti urak, ti
urak!... túrósbélesek!
Ne éljen
Eduárd?
Vadat és
halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak
kellemes,
Azt látok
én: de sütőtök itt
Belül minden
nemes.
Ti burek, te
sólet, háztartási kekszek!
Ne éljen
Eduárd?
Hol van, ki
kekszem megtölti -
Elő egy
tanonc-cukrász!
Egymásra néz
a sok csibész,
A vendég
keksz urak;
Orcáikon,
mint fondankrém,
Folyt
végig a csokimáz.
Nyalóka
bennszakad, cukorka fennakad,
Foszlós
kalács megszegik. -
Ajtó megől
fehér habcsók,
Őszgerinc
emelkedik.
Itt van,
király, ki éhséged
Csendesíti,
mond a zacc;
S kanál
csörög, fagylalt hörög
Amint ujjába
harap.
„Kekszem
lötyög, ropim csörög,
A tányér
üresen lll,
Sült illatra
gyűl nyál a számban:
Te főzted
ezt, szakács!
Levágva
kalács végei,
Tányérba,
mint szelet,
Hogy sírva
tallóz aki éhes:
Szakács, te
tetted ezt!”
Kutyának!
el! igen kemény -
Parancsol
Eduárd -
Ha! lágyabb
süti kell nekünk;
S belép egy
ifju szakács.
„Ah! lágyan
kél a dióbél
Foszlós-kalács
felé;
Szűzérme
illata, őzgerincek
Illata
elegyül belé.
Ne
süss rablóhúst, már! Anya
Ne főzz
vesevelőt!...”
S int a
király. S elérte még
A kutryához
menőt.
De vakmerőn
s hivatlanúl
Előáll
harmadik;
Kolbászba
fal lepcsánkával,
Ez illat
érzetik:
„Elhullt
kertemben a szilva -
No halld
meg, Eduárd:
Neved ki
koleszterinbe mártaná,
Nem él oly
kekszes szakács.
„Kétszersültet
kér szerényen még -
No halld
meg, Eduárd:
Legjobb
levesbe csak a hal,
Melyet
gasztroblogger ajánl.”
Meglátom én!
- S parancsot ád
Király
rettenetest:
Máglyára, ki
epémre ül,
Minden
koleszterinest!
Szolgái szét
száguldanak,
Ország-szerin,
tova.
Montgomeryben
így esett
A híres
lakoma. -
S Edvárd
király, angol király
Vágtat kakó
lován;
Körötte
füstölt sonka még:
A sütőtök
tartomány.
Ötszáz,
bizony, dalolva ment
Kutyákkal
eteti már:
De egy se
birta megengedni
Hogy: éhen
maradjon Eduárd. -
Ha, ha! mi
zúg?... mi éji dal
London
konyháin ez?
Felpörgetem
a kalóriaszintem,
Ha bosszant
bármi nesz!
Áll néma
csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem
hallatik:
„Vércukrom
esett a földre le!
Király nem
ehetik.”
Ha, ha! elő
keksz, mogyóróbele!
Hagyjatok,
hadd nassoljak:
Orromba
hozza illatit
A velszi
lakoma...
De túl
zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön
át:
Ötszáz
énekli hangosan
A vegakonyha
dalát.