Ötvenedikre

Jönnek-mennek az évszakok

Eltelt pár év, s ősz vagyok.

Őszebb az ősznél, de charme-osabb,

Az idő múlása ez, nem kárhozat.

Éveket utazott hajókon a zene vándora,

Munkaidőben most már pihen a zongora.

Nem szólít már úgy a folyó:

Most már itthon lenni jó.

Nincs oly hajtóerő,

Mi kihozna medredből

Ragyogó csillag hozott haza,

Leeresztve maradt csónakod horgonya

Új tervet szövögetsz, mert van már Kivel,

Fészket rakva számolsz a jövendővel.

Minden nappal lesitek míg a másik érkezik,

Lelketek naponta meleggel megtelik.

Élettől duzzad a kert minden cserjéje,

Nem egyedül vársz már a füge érésre.

Egyre több élet lesz itt hamar

Reggel nem a bodri ébreszt, hanem gyerekzsivaj

Vén szamár az idő

Fut, mint bajnok, ha nekidől,

Elrobog sebesen felettünk,

Addig nem öregszünk, amíg van kivel terveznünk!

Isten éltessen!

40.-re

Amikor beköszönt az XL,
Mosolyog a föld ezer-szín levéllel,
A liget minden fája biccent,
Mert ma a természet is Téged éltet:
Adri napjára ébredt.
Az ember nem szívesen viccel.
Csak jót akar kívánni kedvvel,
Hogy szíved legyen tele reménnyel,
És mit szíved óhajtva vár, elérjed!
Ne hidd, hogy mától más volnál,
Nem, Te az maradsz, ki voltál,
A kertben az idő botorkál:
Lassan érlel, s a must válik jó borrá.
Legyints a múló időre!
Örökké tekints fel, s előre!
Itt folytatom jövőre